Retro George Weah Mez – Az afrikai király Milanóban

George Weah pályafutása szinte regénybe illő. A libériai Monrovia szegényes negyedeiben kezdett focizni, ahonnan helyi klubokon át jutott el a kameruni Tonnerre Yaoundé csapatához. Itt fedezte fel Arsène Wenger, aki 1988-ban az AS Monacóhoz szerződtette. A monacoi évek alatt Weah francia kupát nyert (1991), és kibontakozott valódi tehetsége: gyors, robbanékony, technikailag kifinomult csatárrá vált. 1992-ben a Paris Saint-Germainhez igazolt, ahol francia bajnoki címet (1994) és két francia kupát szerzett. A BL-elődöntőig vezette a párizsi csapatot, és 1995-ben gólkirály lett a kontinentális porondon. Karrierjének csúcsa az AC Milan szerződése volt 1995 nyarán. Az első évében elnyerte mind az Aranylabdát, mind a FIFA Az Év Játékosa díjat – senki más afrikai játékos nem teljesítette ezt azóta sem. A Milannal két Serie A bajnoki címet ünnepelt (1996, 1999). Felejthetetlen pillanata volt az 1996-os, Verona elleni gólja: saját kapuja előtt szerezte meg a labdát, majd egymaga vezette át fél Olaszországon, mielőtt a hálóba lőtt – ez a futballtörténelem egyik leghíresebb szólógólja. Pályafutását rövid kitérőkkel zárta a Chelsea, a Manchester City, az Olympique Marseille és az Al-Jazira színeiben, majd 2003-ban vonult vissza. A futballpályán szerzett elismeréseit később a politikában is sikerre váltotta: 2018-tól 2024-ig Libéria 25. elnökeként szolgált.

Weah karrierjét kiemelkedő edzők és csapattársak formálták. Az ifjú afrikai tehetséget Arsène Wenger fedezte fel és csiszolta európai sztárrá Monacóban – kapcsolatuk egész életen át tartó tisztelettel teli. Párizsban Artur Jorge és Luis Fernandez vezetése alatt érett be világklasszissá, olyan csapattársakkal, mint Rai, David Ginola és Vincent Guérin. Az AC Milannál Fabio Capello, majd Alberto Zaccheroni keze alatt játszott, és a Rossoneri öltözőjében olyan legendákkal osztozott, mint Paolo Maldini, Franco Baresi, Roberto Baggio, Zvonimir Boban, Dejan Savićević és Marcel Desailly. Csatártársával, Roberto Baggióval különleges kémiát alakított ki – kettősük a 90-es évek olasz futballjának egyik legfélelmetesebb támadópárosa volt. A pálya túlfeléről pedig olyan védők próbálták leállítani, mint Fernando Hierro, Jaap Stam vagy Alessandro Costacurta. A korszak nagy riválisai – Ronaldo, Romário, Gabriel Batistuta és Dennis Bergkamp – mind úgy beszéltek róla, mint az egyik legnehezebben védhető csatárról, akivel valaha találkoztak. Weah azonban sohasem feledte gyökereit: rendszeresen saját zsebéből finanszírozta a libériai válogatott útjait.

Egy retro George Weah mez gyűjtői szempontból igazi kincs. A monacoi 1988–1992-es vörös-fehér átlós Ennerre-mezek ritka darabok, amelyek a Wenger-korszak hangulatát idézik. A Paris Saint-Germain 1992–1995 közötti sötétkék Nike-mezei a Tactel anyaggal és a középre helyezett piros sávval ma is ikonikusnak számítanak – ezek közül a hazai bajnoki cím szezonjának (1993/94) darabjai a legkeresettebbek. A koronaékszer azonban kétségkívül az AC Milan 1995/96-os és 1996/97-es Lotto-által tervezett piros-fekete csíkos mez, amelyben Weah Aranylabdás évét futotta, és amelyben a Verona elleni szólógólját szerezte. A mellkason a Opel logó, a hátán a 9-es szám – a klasszikus rossonero esztétika. Az 1998/99-es bajnoki cím szezonjának Adidas-mezei szintén népszerűek a gyűjtők körében. Egy eredeti, korabeli Weah-felirattal és 9-es számmal ellátott példány különösen értékes, mivel a Milan akkoriban nem mindig adta ki kereskedelmi forgalomba a játékosspecifikus változatokat.