Retro Roberto Baggio Mez – Az Isteni Lófarok Öröksége

Roberto Baggio karrierje 1982-ben kezdődött szülővárosa csapatánál, a Vicenzánál, majd 1985-ben került a Fiorentinához, ahol bontakozott ki igazán a tehetsége. A lila mezben nyújtott lenyűgöző teljesítményei után 1990-ben az olasz futball történetének akkori legdrágább átigazolásával a Juventushoz került – a fiorentinai szurkolók napokig tartó utcai tüntetésekkel tiltakoztak ellene. A torinói Vén Hölgynél megnyerte az 1993-as UEFA-kupát, és ugyanebben az évben elnyerte az Aranylabdát, amellyel az év legjobb játékosává avatták az egész világon. Az 1994-es amerikai világbajnokságon szinte egyedül vitte az olasz válogatottat a döntőig, ahol Brazília ellen az általa elhibázott tizenegyes okozta a vereséget – ez a pillanat máig kísérti a calcio szerelmeseit. A Pasadena-i Rose Bowl gyepén álló, lehajtott fejű Baggio képe a sport egyik legmegrendítőbb pillanata. 1995-ben az AC Milanhoz szerződött, ahol további bajnoki címet szerzett. Pályafutása vége felé olyan kisebb klubokat emelt fel játékával, mint a Bologna, az Internazionale és a Brescia, ahol fiatal tehetségek mentoraként is funkcionált. Összesen 205 gólt szerzett a Serie A-ban, és három különböző világbajnokságon képviselte Olaszországot. Ferruccio Valcareggi, Arrigo Sacchi és Cesare Maldini edzőkkel alkotott kapcsolata gyakran feszült volt – sok szakember nem tudta, hova helyezze ezt a rendkívüli tehetséget. Mindezek ellenére Baggio mindvégig megőrizte méltóságát és buddhista nyugalmát, ami megkülönböztette őt a tipikus olasz futballsztároktól.

Baggio karrierjét számos legendás csapattárs és edző formálta. A Fiorentinában olyan társakkal játszott, mint Stefano Borgonovo, akivel mágikus támadópárost alkottak. A Juventusnál együtt szerepelt a fiatal Alessandro Del Pieróval, akinek érkezése végül kikényszerítette Baggio távozását – a két zseni nem fért meg ugyanabban a csapatban. A Milanban olyan világklasszis játékosokkal lépett pályára, mint Paolo Maldini, Franco Baresi és George Weah. Edzőivel azonban gyakran feszült volt a viszonya: Giovanni Trapattoni a Juventusnál és Fabio Capello a Milannál egyaránt nehezen kezelte rendkívüli, de nehezen rendszerbe illeszthető tehetségét. Az 1994-es világbajnokságon Arrigo Sacchi szövetségi kapitány alig akarta játszatni, mégis Baggio gólesője vitte el az olaszokat a döntőig. Carlo Mazzone, a Brescia edzője volt az egyetlen, aki teljes szabadságot adott neki, és ennek köszönhetően pályafutása alkonyán is káprázatos teljesítményt nyújtott. Legnagyobb riválisai közé tartozott Diego Maradona és Marco van Basten, akikkel a kor legjobb játékosa címért versenyzett.

A retro Roberto Baggio mez gyűjteményi szempontból az egyik legkeresettebb darab a futballrajongók körében. A lila Fiorentina mez, melyet az 1989-90-es szezonban viselt, különleges helyet foglal el a calcio mitológiájában – ez volt az utolsó szezonja a violák színeiben, mielőtt botrányos körülmények között Torinóba távozott. A fekete-fehér csíkos Juventus-mez, amelyben Aranylabdát nyert 1993-ban, talán a legikonikusabb darab gyűjtői körökben. Ezeket a Kappa által gyártott mezeket az UPIM és Danone szponzorlogókkal készítették, és különösen értékesek azok a példányok, amelyeken még az UEFA-kupa-emblém is megtalálható. Az 1994-es világbajnoki olasz mez kék árnyalata és a Diadora gyártmányú anyagok szintén keresett darabok – főleg a 10-es számmal a hátán. A piros-fekete Milan mez a Lotto és Adidas korszakból, valamint a kék Brescia-trikó is fontos részét képezi minden komoly Baggio-gyűjteménynek. Az igazi gyűjtők számára a meccsen viselt példányok jelentik a Szent Grált, melyek aukciókon több ezer eurós árakat is elérhetnek.